hungarians

Felhívás!

Verses rovatunk azért hivatott létrejönni, hogy a DeviantART-on nehezen megtalálható magyar nyelvû verseket gyûjtse össze. Mivel ezeket a mûveket a DA látogatóinak csak elenyészõ része érti, kérünk titeket hogy szenteljetek neki a szokásosnál nagyobb figyelmet, és ne fukarkodjatok a hozzászólásokkal!

Azok a versek, amelyeket alkotójuk feltöltött saját galériájába, címe linkként szerepel, ebben az esetben a hozzászólást az eredetire írjátok! Ellenkezõ esetben nyugodtan írhatjátok a commentet ide is.

Amennyiben te is szeretnéd elküldeni versedet, kérjük küld el nekünk a linkjét, vagy magát a verset note-ban, hogy kitehessük a többi közé!

Kellemes olvasgatást!

hungarians

Próza minde(gy/n)kinek

_Összes versei_[30]

_Összes versei_[21]

_Összes versei_[12]

_Összes versei_[10]

_Összes versei_[14]
E.A.Poe - A holló (fordítás)

_Összes versei_[17]

_Összes versei_[15]

Velem




A márton




Nincs




Az én poklom...

Gyűlölet

Üresség




Amikor nyilnak a szemek




Amiröl azt hiszed...




1 fiú és 1 lány

Ajánlás

Vigasztaló

A hűs

Régi lány

A rét

Rejtvény

A lomha bolondja




Sírva száll a dal...

Szóljon dalom az égre fel




Erdõben

Magyarországhoz

Karácsony elõtt

Ló a sivatagban

Álomszép táj

A szabad sárkány röpte




Hajnalban

Egyszerûen

Látod

Lélegzet

Fény árnyék és Dóri

Õszintény

Újra




A túlvilágról




Széjjeltép

Lement a nap

E-nek




Örökség

Búcsú

Feléd

Félsz

Megjöttél




Angyal voltam




Égnek a tegnapok

Köszönöm nektek

Vérem õre




Barátság

Nem szép?




Belehajtod a fejed a tóba

the end

nem

that's it

-

Úton..




Annyira

Nélküled

Magány




Gyilkos magány

Szakadt
Szalag,
Rosszlány
Foszlány.

Karton
Parton
Tinta
Hinta.

Őrült
Tőr üt
Hegedt
Sebet.

Viszony
Iszony:
Serény
Erény.

Megbén-
Ulva
Mered
Felém.

Forralt
Bordalt
Elé-
Nekel.

Sűrű
Ködben
Elmél-
Kedel.


Szerelmes Pygmalión

Szerelmes Pygmalión,
Vésöd mért mártod saját szívedbe?

Szerelmes Pygmalión,
Versed mért vésed szüz köbe?

Nem köbe,
De csontba.
Nem szívbe,
De oda,
Hol legmélyebbre fúr...
Az Átok az úr
Szíveden,
Ó, hát hadd legyen
Kedvesed
Általad teremtett
Tökéletes, csonthideg
Müremek!

Szerelmes Pygmalión,
Ébredj fel!

Szerelmes Pygmalión,
Holnaptól megin egyedül leszel...


Csak könnyek

Ezek csak könnyek.
Ne hallgass rájuk,
Mert beléjük fúlsz!
Föld alá tiprod a mosolyt,
S maszatos arcod látjuk csak.
Szárnyaid szégyellve bújtatod,
Glóriád ágyad alá dugod,
S levedled selyemböröd.

Ezek csak könnyek,
S te beléjük fúlsz,
Mint engedetlen a vízbe,
Kezedben kaviccsá lesznek a gyémántok,
S tovaszáll az ember hite.
Tollaid hamuvá égnek,
A lángok felszállnak az égbe,
S te hitvány porrá hamvadsz.

Fuldokló Angyal,
Te mindannyiunk vagy!



Gyûlölet szülötte

Nem mentem el, látható
Nem halálra, életre ítéltek
Önmagamhoz láncoló
Hitvány rabság, fél életet élek

Csak te teszel érzõvé
Ha kétségbe ejt a félelem
Miattad dermedtem kõvé
És nem zavar a végtelen

Mégis sikít tekinteted
Ha elnézel mellettem
Be kell vallanom, nem értelek
Mért gyûlölsz helyettem?

Kibírhatatlan amit érzek
Hogy itt vagy, megöllek
Magamban, de félek
A gyûlölet beszél belõlem...

Hát baszd meg az életed!
És vedd el az enyém is
Kit érdekel mit érzek,
Vagy mért vagyok még mindig itt

Mért fájnak mégis a szavak
Mikor tudtod nélkül kínzol
Nem értem mért az akarat
Vezet, az, amiben bízol


Névtelen félelem

A végtelen távolság egyre szûkül
Életem alkonya a küszöbön ül
Borzongat és jólesik ez az érzés
Örökké üldöz a különös kérdés

A magány felemészt, a fájdalom szünetlen
Örökös nyugtalanság, harc az ûr ellen
Tudom jól, hogy megmérgezem életem
Direkt kínzom magam, vagy ez a végzetem?

Életem hosszú, magányos végtelen
Jövõmet elragadja egy névtelen félelem
Szívemet átjárja a mély érzelem

Vágyam kilátástalan, nincs értelmem
Minden igyekezetem hiábavaló, képtelen
Már csak remélem, mi velem történik véletlen


Az utolsó tánc

Csak ülök...

A semmibe nézek
Valamit érzek
A véredet ontom
Az életed kérem
A véredet ontom
Az igazat mondom
(belül hiszem)

A képedet nézem
Az illatod érzem
A lelkemen áltok
Érzem és féltem
A lelkemen átok
A szívedbe látok
(kínoz hitem)

Az utolsó tánc, amit veled járok
Azt akarom, hogy rád szálljon az átok
Különös érzés, az élet megáll
És magával ragad a véres halál

Egy új útra lépek
Az átok, a méreg
A lelkem a börtön
De kitörni félek
A lelkem a börtön
Titkomat õrzöm
(a sírba viszem)


Túlontúl távol

Már minden remény megtört
Ez a dolog bennem mindent megölt
Mégis túlléptem minden bánaton
S letaszítottalak, erõt vettem vágyamon

Halvány tenger sötét titkot rejt
Úgy érzem végre minden ûr betelt
De egy dolog mégis mindent félre vet
S a halál homálya lefedi lényemet

Nem értem mit tettem mért nézel némán
Hiába nehezkedik tettem súlya én rám
Látod megtettem, mondtam „életed véges"
Mégis nekem kell menni, mert az én kezem véres

Túl a magányon túl egy érzésen
A felejtés lett minden értékem
Túl a távolon túl a semmin
Csak egy dolgom van menni, menni, menni

Menekülnöm kellet bûnöm elõl
De ez a gondolat belül mindent megöl:
„Már csak a félelem rabja vagy
Még tetted gondolata nyugodni nem hagy"


Talán rájössz majd hogy miért

Keserû szavak hagyják el ajkam
Egy törött tükörben bámulom magam
Keresem a választ, de nem értem
Hiába várom, nem jön el értem

Hallok egy hangot, mi egyre halkul
„Gyere velem a halálon túl"
Dallama a fejemben csengett
Indulnék, de valami nem enged

Keserû gondolat kínozza lelkem
Mi van, ha csak egy szó a szerelem
Véresen ájulni az élet hajnalán
Szeretni, csak hogy ne legyen magány

Mi van, ha az élet csak egy gondolat
Ha a semmiért küzdünk oly sokat
Talán ha elhagyom ezt a világot
Csak akkor lehet minden világos

Sötétet érzek itt mélyen belül
És nézem, ahogy egy nagy vihar elül
A semmibe nézek, kérdezek némán
Választásod rám esett... de mért pont én rám?



Álom volt csupán

Fekete szárnyai
Fehérré váltak,
Az éjjel erre
Bizonyára tündérek jártak.
Megérintették szürke lelkét
Egy pillanatra félretette
Minden terhét.
Nem gondolt már
Többé a lányra,
Ki a régi poklot
Lángra gyújtotta,
Csak a tiszta,
Öszinte szavakra.
A tündérlányt
Többé nem látta,
Talán azóta is
Magányosan Öt várja...

Nyugtató

Karomba vésem neved,
Mely most is csak érted remeg.
Te vagy az én nyugtatóm,
Édes barna lovagom!

Hideg Lelkem

Egyetlen csillag ragyog az égen,
Egy holló száll párkányomra éppen.
Szárnyaival testét védi,
Mégsem akarom beengedni.

Lassan a holló teste átfagy,
Szívembe költözik hideg átka,
Megbabonáz forró tekintete,
De valamiért mégsem engedem be.

Bizonytalanság

Szerény világomban,
Éji álmomban
Megláttalak Téged,
S ezzel még nem ért véget.

Álmomból felébredvén,
Szemeidbe nézvén
A mosolyt látom,
Mely megmaradt arcodon.

A kacajt megtöri a csend,
Hirtelen minden Sötét lesz.
Bár lelkünk eggyé fonódott,
Testünk közelsége törést okozott.

Két szív egymásra vár,
Bár egy dolog közéjük áll:
A kor nem enged szeretni,
Ezért kell most szenvedni.

Halott Lélek

Gyere közelebb!
Érezd a testem!
Már elszállt a lelkem,
De még él a szívem!

Ölelj magadhoz
S téríts magamhoz!
Mondd meg ki vagyok
S talán maradok.

Súgd meg hogy hívnak
S halld, mikor hívlak!
Érzem, haldoklik a lelkem.
Kérlek, szorítsd magadhoz testem!

Kérlek hagyj elmenni,
Talán nem vagyok Senki!
Sajnos nem érdemlek ennyit.
Kérlek hagyj elmenni!

Egyedül

Itt vagyok én
Egy átkozott senki,
Lélek nélkül élek,
Már nem árthat semmi.

Mindenki örültnek hisz,
Bár már csak egy test vagyok,
Mely barangol az úton,
Talán egyszer meghalok?!

Egyedül vagyok a világban,
De minek, ha minden hiába?
Keresem a fényt a lelkekben,
Bár csak sötét látszik a szívekben.

Vigyél magaddal Istenem!
Ments meg e szenvedéstol!
Folyjon vérem szerte e világban!
Tudja meg mindenki, miket kiálltam!

Bizalom

Bizalmat sokszor adtam,
De nem kaptam,
S mikor kaptam,
Én nem adtam.

Ezzel átvágtam,
Megbántottam,
Lelkét a földre húztam,
Álmait porrá zúztam.

Most érzem, mit tettem,
Kezeit elengedtem,
Bizalmát elvesztettem . . .

Hiány

Gyertyáim lángja világít,
Már csak egy dolog hiányzik.
Szívem választottját várom,
Ki talán örökre párom.

Hiánya sötétséggel tölti el e teret,
De majd ha itt lesz, talán minden nevet.
Sötét ködöt felváltja a fény
S szívében nem lesz más csak én.

Fény

Fény jö a Sötétségre,
Nap száll a sötét égre.
A hideg melegre vált
S a tél a tavaszért kiált.

Eljött a megváltás,
Nekem nem is kell más!
Szívemben szikra gyúlt,
Mert a sötétség elmúlt.

Ködös lelkembe fény költözik
S a holló tolla fehéredik.
Testem elönti a forró vér,
Mert Te megjöttél.



Magány mint nincstelen DJ

Egy bizonyos idõ eltelte után
eléggé nehéz megragadni az élet lényegét.
Örülne, ha megállna ez az üres, lassú
süllyedés, dolog-fakulás, lemezek
csikorgása. Félreértés ne essék: nem
sajnáltatni akarja magát, hiszen boldog:
ha érkezése pillanatában vált zöldre a lámpa,
ha köd van, ha reggel zsebre tett kézzel
kullog hazafelé, és eltakarja szégyenkezõ arcát,
mintha mi sem történt volna. A történteket
pedig senki sem érti.

Tûz van, csalánzöld lánggal égnek a szemeim.

Atlantisz emelkedik

Nézz inkább tévét, dobj a folyóba
egy pár cipõt, akár az enyémet;
vagy mit bánom én. Úgysem
veszítek, haldoklásom ellenére.
Az Isten igazsága az enyém,
az idõ már nem számít,
mikor már most soha, mindez:
mellékes. Csak a képek,
színezett, leginkább az az egy,
nézegetem: nyújtom kezem, a
perceket –

Számolok.

Film 2

Elsõ kép: a kezem, ahogy
gépelek, nagyon felgyorsítva,
a huszonhetes busz megállója este,
tavasszal, az autók lámpái
elmosódva. Hang: billentyûk
kopogása. Második kép:
kimerevített pillanatok a
helyrõl ahol lakom, a lépcsõk,
székek összedobálva a másodikon,
rendben, néhány ajtó, arc.
Hang: szívdobogás. Harmadik
kép: valami kék, tájak
töredékei. Hang: egy repülõgép,
a szél zúgása.

Sms Pilinszkynek

Nem vagyok angyal, de egy
fa elõtt állok. Nézem a fát,
és azon a hihetetlen, kimondhatatlan
nyelven beszélgetünk, amirõl
valaki más már írt. Tökéletes csönd
van, mindent értünk és semmit
se mondunk egymásnak.

Üres mondat, éjszaka

Nem Hamlet, nem a
tigris és nem is egy
szamuráj, nem a végigkínlódott
telek, nem az éjszakák,
nem a fû, nem a fák, nem
a séta a kertben, nem a tavasz,
nem Dido vagy Agapé, akár Érosz,
nem,
hanem ez a pillanat.

Jéghideg neonfényben üldögélünk.

Hallgatunk, csönd van

Az idõ nyugalmát itt semmi se
zavarja meg. Kínos precizitással,
egyformán telnek a napok.
Túlzott, kényszerû szimmetriával
öregszünk egymás tükreként.
De lehet, hogy mindez nem számít.
Csak a közelítés, elképzelhetetlenül
nagy sebességgel, a mennyország
kristálytiszta nullpontjába.




Üresség

Oly üres a lelkem,
Olyan nagyon szomorú!
Vajon mi lelt engem?
Honnan jön e ború?
Vajon mi van velem?
Mért sajog itt belül?
Mért fáj a szerelem,
Melybe lelkem merül?
Örömöm eltörli
E kínzó fájdalom,
Elmémet felõrli,
Mint kegyetlen malom.
Miért ily hirtelen
Támadt ez az érzés?
Miért fáj így nekem?
Miért e kísértés?
Érzem, hogy vétkezem,
S a bûneim nagyok.
Tördelem két kezem,
S reménytelen vagyok.
Minden oly szép lenne,
Ha õt nem szeretném,
Bár csalódnék benne,
Bár elfelejthetném!
Én fel nem foghatom.
Képtelen egy dolog.
Minden gondolatom
Körülötte forog!
Átkozom és áldom
Azt az esõs napot,
Melyen ez az álom
Így telibe kapott.
Azóta szenvedek,
És csak álmodozom,
Igen, e szerelmet
Egyre csak átkozom.
Vágyok szabadulni,
Végre békét lelni.
Karjaiba hullni,
S örökké ölelni.

Fájdalom

Meleg van és fázom,
Nem esik, és ázom.
Sötét felhõ pihen
Jéghideg szívemen.

Kizártak, és félek,
Szürkeségben élek.
Tomboló zivatar
Felkavar, megzavar.

Nem tudom, mit tegyek,
Akárhová megyek,
Csak közönyt találok,
S inkább félreállok.

Szelek ordítanak,
S hátat fordítanak
Akiket kedvelek,
Jaj, üvöltõ szelek!

Hagyjatok már engem!
Békét akar lelkem.
S egy kis elismerést,
Nem közönnyel verést!

Észre kell vegyétek,
Hogy itt vagyok, élek!
Amíg szívem dobban,
Szeressetek jobban!



Szomorú könnycsepp

Szemem sarkából egy szomorú könnycsepp csordul végig
keserûséget, szomorúságot, nedvességet hagyva maga után arcomon.
Eszembe juttatja múltamat, és jó napjaimat
mely iszonyatos mély fájdalmat ébreszt bennem.
És felteszek egy kérdést; „Mi az, ami örökké
tart?" S e kérdés nem hagy nyugodni életem
végéig. De hisz már meg is van a válaszom
bánatomra?! Némely kérdésekre a választ
örökké tart mire megtaláljuk, talán még az
örökkévalóságban is azt találgatjuk…

Tehetetlenség

Nem csinálok semmi mást
Csak siratom magam, senki mást.
Pedig nem érdemlem meg
Máson kéne segítenem.

Önzõ vagyok.
Tudom hogy nem ezt kellene
Mégis ezt csinálom.
Mert már régóta nem vagyok boldog.

Egyszer csak jött egy szikra,
mi elõhozott belõlem régi érzéseket újra.
Furcsa érzés, régi érzés,
megborzongat egyetlen érintés.

Vágyok valakinek a testére,
S a kísértés oly nagy,
hogy érzem egy nap egy reggel,
arra kelek, hogy ott fexem mellette

Újra boldognak érezhetném magam,
ha nem lenne egy másik bajom ami nagy.
Ott van valaki, aki a segítségemre számít.
Szeret engem, s bízik bennem.

Mit tehetnék?
Választ nem kapok, csak az idõre várok.
Boldog lehetnék, de mégsem,
hisz tudom hogy akkor neki nem lenne teljes az élete.




Szerelemrõl suttog a szél...

Szerelmrõl suttog a szél,
Nem tudtam, hogy rólam beszél,
Azt hittem, hogy másról mesél.
Vigyázz rám!

De amikor megérintettél,
Szemembe nézve megremegtél:
-Szeress engem mindörökké!
Vigyázz rám!

Nemsokára lement a hold
s mindkettõnket átkarolt.
Szerelmesen suttogtad azt:
Vigyázz rám!

Nem történt semmi
mégis szép volt
téged nézni gyönyörü volt.
Vigyázz rám!

Aztán másnap kérdezi õ:
-Szeretsz engem mindörökké?
ha nem mond miért teszed !
Vigyázz rám.!

Végül aztán õ is elment,
mint az összes többi szerelemem
nem tudtam, hogy mit cselkszem.
Vigyázz rám!

De ma már ez nem érdekel
Egyszer el jön az igazi.
Kiszeretni fog, engemet!
Vigyázz rám, igazi...
Vigyázz rám, igazi...

Mindörökké...

Mikor kimentem a kertbe
eszembe jutott a múlt...
A hintáról, hol egyre magasabbra szálltam,
A csúzdáról, hol apával csúszkáltam...
A homokozóról, hol a tesómmal süteményeket csináltam.
A fényképekrõl, honann a barátnõm nézz vissza rám,
A levelekrõl, melyet szerelemem írt nekem...

Majd kimentem a temetõbe,
Hol nyugszik édesanyám, édesapám...
Majd sírva borultam a kõre...
Itt hagytak engem...
Egyedül, mindörrökre!

-Testelenül szálltam a szélben...-

Testelenül szálltam a szélben...
Fölöttem a kék ég...
alattam a kék óceán...
Mellettem száll egy kismadár.

A szabadság édes ize a szívembe száll.
Fölöttem a kék ég...
alattam a kék óceán...
Mindig erre vágytam kismadár...

A gátlásaimat leküzve szálltam...
Fölöttem a kék ég...
alattam a kék óceán...
Az életem minden perce szenvedés volt kismadár.

Az életem minden perce boldogság már
Fölöttem a kék ég...
alattam a kék óceán...
Mert az élet szép, és élni jó...kismadár.



Egyedül

Kék fény borítja a szobát
Ahogy az ablakon Hold süt át
Rácsok magasodnak elém
Hosszú árnyék nyúl felém

Egy szék az örök társam
A magány keble az ágyam
Mozdulatlanul bámulnak a falak
A távolról engem néz egy alak

Halovány szemek néznek
Körvonala rajzolódik ki egy kéznek
A rácsok mögül szemlélem
És belül megöl egy félelem

Egy rejtelmes árny vár odakint
Reménykedve felém int
De a sötétség durván visszaránt
Hogy ismét lássam börtönöm falát

Nincs már itt senki velem
Tudom, hogy halálomat itt lelem
Egyedül a semmi közepén
A sötétség kínzó örökén

Egyedül, a kék fényben
Magamban egy sötét lényben
Egy ablakkal a világ felé
Nézni, ahogy más örömét lelé

Egy sötét árny türelmes
Joggal mondhatom tán szerelmes
Engem figyel a homályon át
Egyedül nézi a magány otthonát

Talán õ is vár régóta valakit
Tán egy hõs szerelmest alakít
Vagy csak nem tud mozdulni
És õ is próbál szabadulni

Tán engemet vár odaát
Hogy lássam az élet másik oldalát
Talán õ a bajom kulcsa
A magányom feloldója

Az idõ egyre csak múlik
Lelkem szabadságra szomjúzik
Tudom, hogy valaki rám vár
De félek hogy magával sodor az ár

Szomorú kudarcom feléget
Hogy így vegyen elégtételt
A reménység halovány
Tovább ural a magány

Belsõ Démon

Árnyék tornyosul fölém
A fényeket felörölvén
Magány költözik belém
Keserûségem keblén ölelvén

Sötétség zár keblére
Taszít bele a feledésbe
Kín ringat fájdalomba
Sorsom kísért álomba

Lelkemben nem él remény
Ez vagyok mind én
Magányom látom az örvényben
Magam vagyok a sötétben

Rám vigyorog a sérelem
Megcirógat a félelem
Tenyerén hord a szenvedés
Örök társam lett a reszketés

Tombol egy rém a fejemben
Kitörni próbál szüntelen
A kétségbeesés súlya nyom
Kínoz belül egy démon




Szorul a hurok...

Állok, szavak hada
körbe vesz!
-Megvet...

Állok, s lassan sírok!
De, nem török meg!
-Ölj meg...

Állok, várom, hogy
jöjjön a kéz s kés!
-Várj még...

Állok, vérbe fagyok lassan,
Sírok, vért könnyezem lassan..
-Szenvedj halkan...

Állok, fúj a szél!
Lelki csapások sorra!
(Nem akarok szenvedni tovább!)
-Szûnj meg!

Állok, kívánom:
Öljön végre meg valaki!
-Itt egy kötél...

Állok, vérzem.
(fúj a szél)
árnyak játszanak
lelkem maradványaival!
-Szenvedj lassan...

Állok, térdre esem!
reccsen.. fáj! Sírok...
-Rajta hát!

Állok, újra felálltam!
kezemen kötél, nyakamon hurok!
-Nem véd téged,
semmiféle burok!

Állok, itt van értem
a végzet! Szemem az égen...
-Megteszi végre!

Állok, nézek a szemébe,
Jõ s ennyi...
-Pisztoly dördült...
Szorul a hurok...

Meglehet...

Meglehet, hogy a
Föld nem kerek!

Meglehet, hogy
Marják százan lelkemet!

Meglehet, hogy
Kétségek közt járok;

Meglehet, hogy
Gondolataim szanaszét
Hevernek.

Meglehet, hogy
Fájdalom hasítja testemet!

Meglehet, hogy
Gyûlöltök engem!

Meglehet, hogy azért
Mert kicsit
Különc vagyok.

Meglehet….. hogy
Ma – holnap nem leszek!

Szeretnék...

Kiállok egy színpad közepére…
Engem néznek. Látnak…
Kihúzom magam, De így nem vagyok boldog…

Körbe nézem…
Mindenki megnéz, megfigyel…
Látom Öket s hallom mit mondanak.

Talán elértem azt mit szerettem volna…?
Apró figyelmet.
Egy reménysugarat…

Eddig, hogy jutottam el?
Nem kérdi senki…
De elmondom megmondom meg…

Sajnos itt felkelek véget ér…
S gondolkodom, hogy érhettem el azt?
Belegondolok… Sehogy!…

Most úgy mondom mit szeretnék?
Felsorolhatom, mit szeretnék én…
Mire vágyom. De úgy igazán. Öszintén…

Apró véleményeket…
Öszinte beszédet…
Ezt, szeretnék!

Nagy lenni!
Igazán nagy… elismert.
Megbecsült!
Ezt igazán szeretném…


Álmaimat elérni…
Mindet megvalósítani…
Ezt igazán tényleg szeretném…

Azt hogy meghallgatnak…
Szeretnek, vagy épp utálnak…
De ismernek. Elismernek!
Úgy de úgy szeretném…

Szeretném, hogy szeressenek.
Úgy ahogy ÉN!
Szeretnék létezni!

Elismerést!
Egy kis erényt…
De ezt nem kaphatok…

Szeretnék szeretni…
Szeretnék látni – érezni!
Szeretnék létezni…